87. Tomori Pál cserkészcsapat

Innen: CserkészWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
87. Tomori Pál cserkészcsapat
szövetség
kerület
település
Heidelberg, Németország
Térkép betöltése…
státusz
működő csapat

A 87. Tomori Pál cserkészcsapat Heidelbergben működik a Külföldi Magyar Cserkészszövetségen belül.

Jelene

Jelenleg 10 őrssel működik a heidelbergi cserkészcsapat. Havi szintű egész napos szombati összejöveteleiknek a "Stadtjugendring Heidelberg" ad helyszínt. Évente 2 csapattábor szokott lenni, egy ősszel és egy pünkösdkor. Nyaranta a kerületi tábor lelkes résztvevői a csapattagok. Különösen nagy kaland az évente megrendeződő barlang-túra, amin a nagycserkészek vehetnek részt.

Történelme

A csapat működése 1972 nyarán, a frankfurti 84. számú Lehel Vezér cserkészcsapat keblében kezdődött. Irmey György 1972-ben örsvezetőképző tábort végzett Pottensteinban Szabó Ödön vezetése alatt. Ebben az időben a kerületi parancsnok (Kölley György) kezdeményezésére, sorban alakultak az új európai magyar cserkészcsapatok. Klement Kornél bá megalapította a frankfurti cserkészcsapatot és Irmey György ennek heidelbergi raját. Az első években gyakran voltak közös gyűlések és táborok. A heidelbergi raj általában családoknál találkozott.. Pünkösdkor a frankfurti csapat és a heidelbergi raj mindig közösen táborozott a Wiesbaden melletti Winsgsbach-ban. 1977-ben, a heidelbergi cserészraj parancsnoka, Irmey György elvégezte a tisztképző tábort Fillmoreban (USA). Ezután folytatódott heidelbergben a cserkészmunka, de nem a frankfurti csapat rajaként, hanem az Intéző Bizottság (IB) elismerésével ideiglenes engedéllyel a „Tomori Pál“ cserkészcsapat név alatt. A 87-es csapatszámot az IB 1981 szeptemberi ülésén adta meg a csapatnak.

Parancsnokai

  • 1977-1984: Irmey György
  • 1984-1985: Irmey Mónika
  • 1986-1987: Szántó Krisztina, Orosz Andrea
  • 1987-1990: Orbán László
  • 1990-1993: Kecskés László
  • 1993-1995: Grynaeus Péter
  • 1996-1998: Jakobsen Gábor
  • 1998-2001: Schneider Mark
  • 2002-2007: Németh Júlia
  • 2008-2012: Grynaeus Stephanie
  • 2012-  : Jung Anna-Mária

Táborok

Év Tábor helyszíne Táborparancsnok Keretmese Egyéb
2012 Jung Anna-Mária Szent István király Frankfurt+Heidelberg közös tábor
2012 Jung Anna-Mária Szent Gergely díj
2013 Jung Anna-Mária Benedek Elek
2013 Jung Anna-Mária Dr. Dr. Prof. Csodaturmix és Prof. Dilibogyó
2014 Jung Anna-Mária Orosz kiképző tábor
2014 Jung Anna-Mária Budapesten Kodály Zoltánnal és Batrók Bélával
2015 Jung Anna-Mária és Brauchler Jutka Kököjszi és Bobojsza Mainz+Heidelberg közös tábor
2015 Jung Anna-Mária Mátyás király
2016 Jung Anna-Mária Gödöllői Jamboree Mainz+Heidelberg közös tábor
2016 Neunkirchen Fischer Melinda KMCsSz
2017 Jung Anna-Mária és Barcsay Ádám János Vitéz Mainz+Heidelberg közös tábor
2018 Jung Anna-Mária és Kristmann Mátyás Dzsungel Heidelberg+München közös tábor
2018 Jung Anna-Mária, Barcsay Ádám és Klement Réka Olimpia Heidelberg+Mainz+Frankfurt közös tábor
2019 Hartstang Janka Farkas-mese kiscserkész tábor
2019 Jung Anna-Mária Szent István király
2019 Jung Anna-Mária 50-es évek (Made in Hungária)
2020 Schriesheim Hartstang Janka Nekeresd falu
2021 Schriesheim Hartstang Janka és Jung Alíz 4 elem
2021 Zaberfeld Jung Anna-Mária "Ezek a fiatalok"

Őrsök

  • Kismanó őrs
  • Süni őrs
  • Róka őrs
  • Farkas őrs
  • Nefelejcs őrs
  • Oroszlán őrs
  • Liliom őrs
  • Sas őrs
  • Pattogatott kukorica őrs
  • Fakanál őrs

Fontosabb események

A járványhelyzetre való tekintettel nincs ezzel kapcsolatos információ.

Kiadványok

Elérhetőségek

  • Instagram: 87cscshd
  • E-mail: 87.csapat@kmcssz.org