336. Karácsony Sándor cserkészcsapat

Innen: CserkészWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
336. Karácsony Sándor cserkészcsapat
szövetség
kerület
település
Budakeszi
Térkép betöltése…
státusz
működő csapat


A 336. Karácsony Sándor cserkészcsapat a Budakeszi Református Egyházközség fenntartásában álló csapat, amely 1990-ben alakult.

A csapat jelenleg körülbelül 70 cserkészt számlál, parancsnoka Miskovits Álmos.

Története

A csapatot 1990 februárjában alapította Matics Emil cserkésztiszt, akit a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége küldött Budakeszire, hogy a református gyülekezetben indítsa el a munkát. Az akkori lelkész, Merétey Sándor segítette a két őrssel induló csapatot.

1994-ben a csapat átlépett a Magyar Cserkészek Szövetségébe, majd két évvel később az alapító parancsnok visszavonult, és átadta a munkát Nagy Zsigmond segédtisztnek, aki 20 éven át volt a közösség élén. 2016 áprilisa óta a csapat parancsnoka Miskovits Álmos segédtiszt.

Kapcsolatok

A csapat többször táborozott együtt más, hasonlóan kis méretű csapattal. Korábban debreceni, budaörsi cserkészekkel, illetve a budapesti 443. Szent László cserkészcsapattal voltak rendszeres programjaik.

Az utóbbi években felerősödött a kapcsolat a körzet többi csapatával, vagyis a budakeszi 1909. Prohászka Ottokár, a telki 1002. Néri Szent Fülöp és a pátyi 1020. PÁKICS cserkészeivel.

Linkek, Táborok

év Helyszín Keretmese
2002 Herend, Bakony Mátyás Király
2003 Tatabánya (Környebánya) Rákóczi-szabadságharc
2004 Herend, Bakony (2.)
2005 Tenkes-hegy, Bisse, Villányi-hegység Időutazás
2006 Herend, Bakony (3.) Lajtabánság, soproni népszavazás
2007 Kenyeres Balázs-forrás, Kemence, Börzsöny Magyar Betyárvilág
2008 Kalakocs-pataki pihenő, Bernecebaráti, Börzsöny ókori olimpia, görög városállamok
2009 Anikó-forrás, Pákozd, Velencei-hegység Észak-amerikai indiánok
2010 Király-kút, Pilisszentkereszt, Pilis Robin Hood és társai
2011 elmaradt, helyette: csapatnap a Velencei-tónál.
2012 Oszlopó-forrás, Bernecebaráti, Börzsöny japán feudális kor
2013 Kalakocs-pataki pihenő, Bernecebaráti, Börzsöny Keresztes háborúk
2014 Vadalmási rét, Bakonynána, Bakony első világháború
2015 Anikó-forrás, Pákozd, Velencei-hegység (2.) 8 nap alatt a Föld körül
2016 Bábaasszony rétje, Bernecebaráti, Börzsöny Disney
2017 Pap-réti tó, Süttő (Tardos), Gerecse Caesar Rómája és a barbár törzsek
2018 Bernecebaráti Kalózok aranykora
2019 Pap réti-tó, Süttő (Tardos), Gerecse vadnyugat (western)
2020 Pátka Honfoglalás
2021 Süttő (Tardos), Gerecse Sherlock Holmes

Őrsök

Mikkamakka Raj (kiscserkész)

  • Farkaskölykök - falka
  • Sarki farkas őrs

Nemecsek Ernő Raj (cserkész)

  • Vörös panda őrs
  • Cápa őrs
  • Tapír őrs
  • Hiúz őrs

Karinthy Frigyes Raj (kósza)

  • Pingvin őrs
  • Denevér őrs

Kőrösi Csoma Sándor Raj (vándor)

  • Süni őrs
  • Sas őrs
  • Palacsinta (vezetői) őrs