1002. Néri Szent Fülöp cserkészcsapat

Innen: CserkészWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
1002. Néri Szent Fülöp cserkészcsapat
szövetség
kerület
település
Telki, Budajenő
Térkép betöltése…
státusz
működő csapat


Az 1002. Néri Szent Fülöp Cserkészcsapat Telki és Budajenő közös cserkészcsapata, mely arra hivatott, hogy a környékbeli fiataloknak cserkész fogalalkozásokat nyújtson. Őrsgyűléseink helyszíne a Budajenei Közösségi Ház és Plébánia.

Jelene

Csapatunk egyik legrégebbi hagyománya a közös farsang tartása, ahová meghívjuk a szülőket, illetve mindkét falu lakóit. Régebben azért volt fontos számunkra az esemény, mert ezzel is tudtunk pénzt gyűjteni a csapatunknak, mára viszont inkább a hagyományok miatt tartjuk meg, illetve azért, hogy a szülők (és a faluk lakói) egy kis ízelítőt kaphassanak a cserkészlétből, illetve keretmesével és ehhez passzoló előadásokkal is szoktunk készülni a tematikus programokon kívül.
Ha választanom kellene két dolgot, amiért büszke tagja vagyok a Nérinek akkor az első dolog biztosan a kreativitás lenne, mert minden szituációból nagyon jól ki tudjuk vágni magunkat, ha összeülönk ötletelni a vezetőséggel és elképezstően jó tábortüzeket szoktunk megélni a táborokban tele közös vicekkel és kreatív őrsi előadásokkal. A másik dolog, viszont biztosan a tény lenne, hogy nagyon jól tudunk építkezni. Egyrészt azért, mert komolyan vesszük, hiszen már kiscserkész táborban nekikezdünk ennek a kalandnak (persze itt még leginkább csak kuka-kötözés szinten szoktunk maradni), másrészt pedig azért, mert büszke buckalakók vagyunk, voltunk és leszünk! :)

Történelme

A csapatunkat 2000-ben alapította Kozma Anikó, aki több, mint 10 éven keresztül vezette is azt. Ő Fillinger Zsófiának adta tovább, akit három év után Sepp Ákos váltott, ezzel nagyot fiatalítva a csaptparancsnokságon. Ákostól 2021-ben Eperjesi Levente vette át és Ő még legalább három évig tervezi vinni a csapatot.

Az évek alatt a csapat folyamatosan bővült, de az aktív létszám tartósan a 100 fő maradt. A mi csapatunkból került ki több VK (al)táborparancsonok, mint Sepp Ákos, Inotay Zsombor vagy Mutschler Milán, és egy Segédtiszti kiképző is (Tóth Barbara). Ezen kívül voltak kiképzőink mind a vk-ban mind a kcsvk-ban.
A csapat 20 éve alatt sikerült több alkalommal is megismertetnünk magunkat a szövetséggel és a kerülettel. A 2010-es Kerületi Nagytáborban ragadt ránk a "Buckalakó" név, amit azóta is büszkén viselünk. Az utóbbi pár évben barátságot kötöttünk a szomszédos csapatokkal is, ami néhány közös program és a 2016-os Nagytáborban egy közös altáborban valósult meg leginkább.

Parancsnokai

Kozma Anikó csst. (2000-2011)
Fillinger Zsófia csst. (2012-2015)
Sepp Ákos csst. (2016-2021)
Eperjesi Levente csst. (2021-)

Táborok

Év Tábor helyszíne Táborparancsnok Keretmese Korosztály
2014 Monostorapáti Kollár Tamás Lovagos Kiscserkész
2014 Szomód Fillinger ZSófia Asterix és Obelix Nagycserkész
2015 Hárskút Kollár Tamás Ősemberes Kiscserkész
2015 Bakonybél Fillinger ZSófia Harry Potter Nagycserkész
2016 Monostorapáti Sey-Pacor Levente Minion Kiscserkész
2016 Csokonyavisonta Fillinger Zsófia Star Wars Nagycserkész
2017 Zebegény Martinez Barnabás Pán Péter Kiscserkész
2017 Gyöngyöstarján Sepp Ákos Narnia Nagycserkész
2018 Mogyoród Sepp ákos Mátyás király Csapat
2019 Süttő Sepp Ákos Vikinges Nagycserkész
2019 Hárskút Tóth Barbara Állatolimpia Kiscserkész
2020 Barnag Tóth Barbara Csapat
2021 Nagybörzsöny Tóth Barbara Western Kiscserkész
2021 Mogyoród Eperjesi Levente Japán Nagycserkész

Őrsök

Benedek Elek raj

Újkrumpli őrs

Ebihal őrs

Csipkebogyó őrs

Sárgarigó őrs

Pipacs őrs

Vöröspanda őrs

Rubik Ernő raj

Menta őrs

Rozsomák őrs

Mák őrs

Szurikáta őrs

Csodabogyó őrs

Rozmaring raj

Zsálya őrs

Sakál őrs

Vipera őrs

Lóhere őrs

Vándor raj

Törzs őrs

Fontosabb események

2000-ben alakult meg csapatunk.
2013 óta büszkélkedhetünk azzal, hogy csapatunk több, mint 100 tagot számlál.
2020-ban ünnepeltük 20. évfordulónkat.
2021. szeptembere óta büszkélkedhetünk olyan csapattaggal, akinek már az édesanyja is a csapatunkban nőtt fel.

Kiadványok

A csapatunk még nem adott ki saját kiadványt, de vannak saját játék-, népdal- vagy imagyűjteményeink amik írott formában a csapaton belül mozognak.

Elérhetőségek