937. Szent Tarzicius cserkészcsapat

Innen: CserkészWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
937. Szent Tarzicius cserkészcsapat
szövetség
kerület
honlap
település
Pomáz
Térkép betöltése…
státusz
működő csapat

A 937. Szent Tarzicius Cserkészcsapat Pomázon működik, a pomázi Szent István Király plébánia cserkészcsapataként. A csapat szervezi meg évről-évre folyamatosan az októberi és márciusi teljesítménytúrát.

Jelene

Jelenleg 4 aktív rjunk van és 22 őrsünk a vezetői őrssel együtt. Létszámban közel 170 aktív tagja van csapatunknak.

Történelme

Pazdera Ignác visszaemlékezései alapján (Pomáz, 2001. március 27.) „1934 őszén Leidinger Gyula alapította meg a pomázi 937. Szent Tarzicius Cserkészcsapatot. A csapat első tagjai voltak: Leidinger Gyula, Klement Ferenc, Klement József, Tregele Kálmán és Pazdera Ignác. Később folyamatosan nőtt a létszám.

1935 tavaszán tettünk fogadalmat, ez után már folyamatosan alakultak az őrsök. Hogy pontosan hány őrs volt és mi volt a nevük, arra már nem emlékszem. A parancsnokunk Leidinger Gyula volt. Ebben az időben Jászóváry Ödön volt az esperes-plébános, a káplán Török Ferenc. A cserkészek a „népházban” kaptak helyet, itt volt a cserkészotthon. A farkaskölykök vezetője Blaton Erna és Plank Margit volt. Bevonulásomig, 1938. októberéig vettem részt a csapat munkájában.

Újjáalakulás

A cserkészmozgalom szervezését 1989-ben László Péter kezdte meg Pomázon. A táborozás első élményeit is az ő vezetése alatt ismerhették meg a kiscserkészek.

Harangozó Imre esperes plébános 1991. március 20-án tartotta az alakuló ülést. Ekkor választották meg a fenntartó testület tagjait és Zöldy Imre parancsnokot. E naptól kezdte meg hivatalosan működését a 937. Szent Tarzicius Cserkészcsapat.

Táborok

Év Tábor helyszíne Táborparancsnok Keretmese Egyéb
1990 Dömös
1991 Kecskemét
1992 Napad
1993 Szalafő
1994 Fallóskút
1995 Hollókő
1996 Bakonyszentlászló
1997 Törökmező
1998 Magyarkút
1999 Velem
2000 Pusztavám
2001 Mánfa
2002 Gönc-Telkibánya
2003 Bakonybél
2004 Létrástető
2005 Somogyfajsz Bocskai-szabadságharc I. Cserkészkerület nagytábora
2006 Sárospatak
2007 Buják
2008 Balinka kisgyón
2009 Gilice rét
2010 Homokbödöge Arab nemzetek I. Cserkészkerület nagytábora
2011 Annafürdő
2012 Tápiószentmárton
2013 Ócsa, Drégelypalánk kcs tábor Nemzeti Nagytábor
2014 Szente Indiánok
2015 Somogybabod Ókori Róma
2016 Csokonyavisonta Csillagok háborúja I. Cserkészkerület nagytábora
2017 Süttő Trianon
2018 Bernecebaráti Vikingek Közös tábor a 831-es csapattal
2019 Kács Az első cserkésztábor-Brownsea
2020 Erdőkürt Harry Potter
2021 Bakonycsernye Vadnyugat

Őrsök

[[Ocelot őrs, Hermelin őrs, Hópárduc őrs, Farkas őrs, Rája őrs, Vidra őrs, Gőte őrs, Sólyom őrs, Koala őrs, Gorilla őrs, Kaméleon őrs, Hiúz őrs, Skorpió őrs, Pillangó őrs, Pocok őrs, Panda őrs, Medve őrs, Puli őrs, Sas őrs, Bagoly őrs, Főnix őrs, Róka őrs(vezetői)]]

Fontosabb események

Csapatunk minden évben megrendezi az októberi és márciusi emlék és teljesítménytúrát.

Csapatparancsnok

Forgách Márton csst.

Elérhetőségek