831. Szent Kristóf cserkészcsapat

Innen: CserkészWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
831. Szent Kristóf cserkészcsapat
szövetség
kerület
település
Budapest
Térkép betöltése…
státusz
működő csapat

A 831. Szent Kristóf cs.cs. Budapesten, Csillagegyen működik, a [1] plébániáján.

Jelene

Történelme

Csapatunk 1933 májusában alakult meg, mint a Csillaghegyi Római Katholikus Egyházközség 831.-es Szent Kristóf Cserkész Csapata, ahogy ez akkor készült, muzeális értékű csapatzászlónkon is áll. Első parancsnokunk a 2002-ben elhunyt Lojzi bácsi, azaz Raáb Alajos atya, akkori csillaghegyi káplán volt. Az első fogadalomtételen Dr. Zsámboki Pál esperes-plébános és Zadravetz István tábori püspök celebrált misét, és együtt áldották meg a csapatzászlót is. 1945-ig a csapat parancsnoka Emődi László atya, azaz Laci bácsi volt, az ismert regnumos ifjúsági vezető. Börtönbe kerülése után a csapatot az MCSSZ 1948-as megszüntetéséig Kassai Béla irányította. A csillaghegyi cserkészet ezután kerek 44 évig aludta tetszhalott álmát, 1991-ben jutott ugyanis plébánosunk, Neszmélyi József atya eszébe, hogy újra kéne indítani a csapatot. Az egyházközség a csapatparancsnoki teendők ellátásával az (akkor még :-) ) fiatal és ambiciózus ifjusági vezetőt, Ragó Ákost bízta meg. Helyettese Hevesi András (azaz Doki) lett. 1991-ben az alakuló csapat öt lelkes fiatal tagja (köztük Ákos és Doki) részt vett az 1909-es Prohászka Ottokár cserkészcsapat bakonyszentlászlói keltető-, azaz csapaton belüli vezetőképző táborán. A körülbelül 10 fős kemény mag ekkor már jó fél éve ismerkedett a cserkészélettel. 1992 május 3-án, a csillaghegyi templomban tett fogadalmat újjáalakult csapatunk első 11 cserkésze, a Hód és a Sáska őrs. Ezzel hivatalosan is újjáalakultunk. Első csapatportyánkat is ekkor szerveztük Nagybörzsönybe. 1992 nyarán csapattáborunkat az 1909-es POCSCS-csal közösen szerveztük Tokajnál, a Zsaró-ér torkolatánál. A gyalogos-vizi-álló kombinált tábor parancsnoka Ragó Ákos volt, csapatunk 3 őrse vett részt a táboron. Ez év augusztusában három csapattagunk szerzett őrsvezetői képesítést az MCSSZ központi ŐVVK-táborában, Ragó Ákos pedig STVK-t végzett. Ebben az évben jött létre a csapatunkat támogató "Jó munkát! Cserkészek" Alapítvány is, melynek azóta nagyon sok mindent köszönhetünk.1993-ban csapatunk Döbröntén táborozott, a 320-as, 344-es és az 1909-es csapatokkal közösen. A táborhelyre idősebb cserkészeink egy része kerékpárral ment le. Ez évben öt jelöltünk szerzett őrsvezetői képesítést. Ősszel elindítottuk a csapat első kiscserkész őrsét, a Mormotákat. 1994-ben beindítottuk a csapat második kcs-őrsét (Antilop őrs). Nyáron vándortábort szerveztünk, mely során Pásztótól Csillaghegyig mintegy 150 km-t tettünk meg a Cserháton, a Börzsönyön és a Pilisen át, tíz nap alatt. Ekkor kezdtük meg a vízi munkát is. Ebben az évben csapatunk egy st-vel erősödött. 1995-ben kiscserkészeink Császáron, a nagyok a Dunán táboroztak: Győrtől Budapestig eveztek-csurogtak le a tábor ideje alatt. 1996-ban csapatunk csak kiscserkésztábort szervezett Balatonalmádiban, miután az idősebb generáció nagy része vagy vezető lett, vagy - különböző okokból - elszállt. Augusztusban ketten szereztek segédtiszti képesítést. Ebben az évben indítottuk be csapatunk kihelyezett tagozatát, a csillaghegyivel szomszédos Békásmegyer-pünkösdfürdői rk. plébánián. Az új raj neve Tengeri Cipőfűző Raj, vezetője pedig Szubert Kinga lett. A csillaghegyi őrsök a Csillag Rajba tömörültek. Ebben az évben egy új őrs alakult, az Ezüst Bagoly őrs. 1997-ben parancsnokváltás következett be a csapatnál: Ákos lemondása után Szubert Laci vette át a csapat vezetését. Helyettese az időközben vidékre költözött Doki helyett Szengofszky Noémi lett. Nyári táborunkat 4 év után ismét a régi ismerősökkel, és néhány újabbal (25, 320, 811, 827, 1909) közösen rendeztük meg Mánfán. A KANT (Kerek Asztal Nagytábor) nagy sikerére tekintettel elhatároztuk, hogy 4 évenként ezentúl is közösen táborozunk majd. A csapat egy bodrogi vizitúrát is szervezett. Augusztustól - 4 év után - ismét két új őrsvezető erősítette a csapatot. Ősszel két újabb őrs alakult: a Grizzlyk és a Griffek. Ekkor jelent meg a KRISZTOFÓRÓ első száma, és létrehoztuk a csapatkönyvtárat is. 1998-ban csapatunk egyedül táborozott Valkonyán, mely tábor leginkább a gombapempő miatt híresült el... Víziprogramként egy Szentendrei sziget-kerülést iktattunk be. Idén egy új őv-nk lett, és két újabb őrsöt terveztünk indítani. Az egyik sikerrel be is indult Polip őrs néven. Parancsnokunk, Szubert Laci még Chilébe is eljutott, a XIX. Világjamboree-ra, a magyar kontingens egyik vezetőjeként. Az év végén csapatunk létszáma túllépte az 50 fős álomhatárt, így az éves jelentésben már 51 fő szerepelt. 1999-ben Bakonynánán táboroztunk, ahol megfigyeltük a teljes napfogyatkozást. A táboron részt vett velünk együtt a vajdasági 21. sz. Szücs Márton (VMCSSZ) cscs. 8 cserkésze is Bácsszőlősről, akiknél ősszel már viszonoztuk is a látogatást. Nyáron ismét vízitúráztunk egyet Győrtől Budapestig, ősztől pedig módosult az őrsstruktúra: a nyáron roverré lett Bagoly őrs a Patkány nevet vette fel, "maradéka" pedig a Griffekkel együtt a Lazac őrsbe tömörült. Ezenfelül egy új őrs is alakult, a Hörcsögöké. A 2000. év csapatunk eddigi legnagyobb kalandját hozta: júliusban egy máltai úton vettünk részt, ahol a Máltai Cserkészszövetség Stella Maris College cserkészcsapata látott vendégül minket (akik már korábban, 1998-ban meglátogatták Magyarországot, innen ered a kapcsolat és az együttműködés). Augusztusban Zebegényben táboroztunk egy hétig, majd csatlakozva az egyik gyalogtúra-útvonalhoz, részt vettünk a Magyar Cserkészszövetség Országos Millenniumi Nagytáborán, a MET 2000-en. A tábor után természetesen nem hagytuk ki hagyományos dunai vízitúránkat sem. Az ősszel jelentősen megnöveltük a csapat létszámát: két új kcs-őrs (a Kaktuszok és a Tacskók) beindítása, és néhány kisebb működő őrs létszámának "feltuningolása" után létszámunk túllépte a 65 főt. A Tacskó őrs ugyan végül nem indult be, a 2001. évet mégis 61 fővel kezdtük. A2001-es év eseményei közül elsősorban az érdemel említést, hogy a tavaszi próbahétvégén számos kiscserkész-jelöltünk tette le kiscserkész-próbáját, az idősebb cserkészkorosztály nagy része pedig "nekifeküdt" a második próbának. A tavaszi nógrádi csapatportyán tizen tettek kiscserkészígéretet. Kiscserkészeink és a nagyok idén egyaránt Kisirtáspusztán táboroztak, a kicsik a kulcsosházban, a nagyok a közeli réten. Részt vettünk egy dunai kenutúrán is a belga VVKSM-hez tartozó brüsszeli Reynaert-Beatrijs cserkészcsapat tagjaival együtt. A nyári ŐVVK-táborban négy fiú jelöltünk szerzett képesítést. Az augusztusban rendezett CARPATHIA 2001 közép-kelet-európai nemzetközi nagytáboron a csapat számos tagja részt vett, többen fontos vezető beosztásokat is betöltöttek. Az őszi toborzás nyomán egy új kiscserkész őrs (a Holló őrs) kezdte meg működését, a Lazac őrs pedig megszűnt, miután tagsága részben a Patkány őrsbe került át, részben pedig őrsön kívóli "szabadúszó" felnőttcserkész lett. A csapat élén újfent generációváltás következett be: az 5 év után távozó (immáron dr.) Szubert Laci helyett Nagymányoki Zoli (Nagyi) lett a csapatparancsnok, a helyettes pedig Szengofszky Noémi helyett Ollé András lett. A 2002-es évet 61 fős létszámmal kezdtük meg. Az újoncok nagy része a tavaszi kosdi csapatportyán tett kiscserkész-ígéretet, illetve cserkészfogadalmat. A csapat újjáalakulásának 10. évfordulójáról május 4-én csapatünnepéllyel emlékeztünk meg, melyre kiállítást állítottunk össze az elmúlt 10 évről, a Csillaghegyi Cserkész Színjátszókör előadta Slawomir Mrozek: Piotr Ohey Mártíromsága c. színművét, valamint bemutattuk a csapat-CD-t és a Malta Corps videofilm digitalizált részleteit. Nyári táborunkat Telkibányán közösen rendeztük a 320-as, 400-as, 815-ös és 937-es csapatokkal (a KANT emlékére), a tábor az állandó esőzésről híresült el. A kiscserkészek külön táboroztak, a 25-ös csapat kcs-ival együtt. A tavaszi válogatón csapatunk 9 tagja jutott be a thaiföldi XX. világdzsemborira induló magyar kontingensbe, ebből végülis 8-an utaztak ki, ezzel az egy csapatból bejutottak legnagyobb csoportját alkotva.

Forrás: https://831.freewb.hu/csapatunk-tortenete/

Parancsnokai

  • 1933-19..: Raáb Alajos atya (Lojzi bácsi)
  • 19..-1945: Emődi László atya (Laci bácsi)
  • 1945-1948: Kassai Béla
  • 1992-1997: Ragó Ákos
  • 1997-2001:Szubert Laci
  • 2001-...: Nagymányoki Zoli (Nagyi)
  • ....-....: Katona András (Kat)
  • ....-2017: Rakovszky Andorás
  • ....-....: Kékesi Márton
  • 2017-2019: Rakovszky Dorina
  • 2019-: Salzmann Katalin


Rajok

Falka raj Szent Antal raj Szent Bonifác raj Kósza raj Kölley György raj Álmos raj

Fontosabb események

Elérhetőségek

  • Facebook: [2]
  • Instagram: [3]
  • E-mail: [831-l@cserkesz.hu]