802. Szent Korona cserkészcsapat

Innen: CserkészWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
802. Szent Korona cserkészcsapat
szövetség
kerület
település
Gödöllő
Térkép betöltése…
státusz
működő csapat

A 802. Szent Korona Cserkészcsapat Gödöllőn működik, a gödöllői Római Katolikus Egyházközség támogatásával működik.

Jelene

A gödöllői 802. Szent Korona Cserkészcsapat az ország legnagyobb cserkészcsapataként jelenleg 400 fiatal nevelésével foglalkozik, 11 rajban és azon belül 47 őrsben. A hetente tartott őrsgyűlésen túl minden félévben vannak raji és csapat-szinten szervezett programok: kirándulások, portyák („ottalvós túra“), barlangászás, sportnap vagy éppen kézműveskedés. Az egész éves aktivitás jutalma pedig a nyári, 10 napos tábor, ahol megtanulunk a természettel összhangban élni, és ahol úgy összekovácsolódik a társaság, hogy a végén alig akarunk hazamenni.

Történelme

Csapatunk az 1920-as évek elején látta meg a napvilágot, amikor az akkori gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola néhány tanára felismerve a mozgalom értékteremtő jellegét, városunkban is elindította a cserkészetet. A csapatban egészen 1948-ig, a cserkészet itthoni, kommunista államhatalom általi beszüntetéséig folyt sikeresen a munka az ifjúság "emberebb emberré és magyarabb magyarrá" való nevelésével.

Ezen időszak legnagyobb kihívását, mint minden helyi cserkészcsapatnak, az 1933-as Gödöllői IV. Világjamboree szervezése jelentette, ahol több tízezer magyar és ugyanennyi külföldi cserkész vett részt egy közös táborozáson.

Sajnos az 1948-as beszüntetést követően 40 évet kellett várni, hogy újra toborzásba kezdhessenek a cserkészcsapatok, és a cserkészetben megjelenő értékekkel újra megismertethessék a fiatalokat. Így tehát csapatunkat is újra kellett éleszteni, ami 1989 tavaszán meg is történt Máthé László és Remsey Gábor szervezésében és a helyi Római Katolikus Egyházközség fenntartásában. A kezdetben 10-20 fiúval meginduló csapatmunka Máthé László vezetésével olyan sikeres volt, hogy néhány év múlva már 20-30 fiú és lány vegyesen tett cserkészfogadalmat évente, ami azt jelentette, hogy 1994-re közel 100 főre duzzadt a csapat.

Ez a lendület sajnos 1996 és 2000 között kicsit megtört, de a csapat a hullámvölgyet is sikerrel vette, hiszen, ahogy azt a cserkészinduló is mondja " az Isten arca néz le ránk" és Ő gondoskodott a csapatról és azóta megint régi fényében tündöklik. 2012-ben több, mint 100 cserkésszel egy jó közösségben, színes évközi és nyári programokkal folyik újra az ifjúság felkészítése a "nagybetűs életre".

Parancsnokai

  • 2014-2021: Wirnhardt Ádám
  • 2021- : Zámbó Sára

Rajok

Raj Őrsök
Zsemlegomba Szellőrózsa, Csipkebogyó, Bika, Tehén
Csengettyűs rezgőgomba Menta, Levendula, Vapiti, Sakál
Cifra korallgomba Barackvirág, Bivaly, Rozsomák, Kaktusz, Kobra, Gekkó
Ánizsillatú pókhálósgomba Dinnye, Chilli, Vidra, Vaddisznó
Sörtés dücskőgomba Gránátalma, Mangó, Vörös panda, Kajmán, Grizzly
Párducpereszke Kodiak-medve, Szirti sas, Kókusz, Mézvirág
Trombitagomba Bölömbika, Puli, Olajbogyó, Borostyán
Mézgomba Füge, Leguán, Borz, Gesztenye
Cafrangos esztergomba Burgonya, Cukorborsó, Panda, Vándorsólyom
Arany zsemlegomba Mandula, Búzavirág, Sarki róka, Oroszlán
Wilágító tölcsérgomba Rozmaring, Napraforgó, Bölény, Jégmadár


Elérhetőségek

forrás: 802szentkorona.hu/