8. Z. Sebess József cserkészcsapat

Innen: CserkészWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
8. Z. Sebess József cserkészcsapat
szövetség
kerület
honlap
település
Székelyudvarhely
Térkép betöltése…
státusz
működő csapat


Csapattörténet

Csapat elődje: A kollégium cserkészcsapatának neve 1944-ben: 548. sz. „Bethlen János” cserkészcsapat. Vezetője : Horváth József parancsnok, vármegyei vezetőtiszt, gimn. helyettes tanár. Az 1943-1944-es tanév elején fogadalmat tett 36 cserkésszel a létszám 92. Őrsvezetői tanfolyamon 25-en vettek részt. Dec. 6-án színpadi táborozó ünnepélyt rendeztek. Pünkösdkor 3 napos táborozás volt 23 cserkész részvételével. Megszervezték a nyári segítő munkát is ; munkába állt a csapat minden egyes tagja.

Évszámokban

  • 1911-1912-ben alakult az első cserkészcsapat Erdélyben Z. Sebess József testnevelő tanár vezetésével (26. számú cserkésztiszti igazolvsebessánya volt).
Sebess.jpg
  • 1914-ben Z. Sebess Józsefet behívják katonának, ezért a cserkésztevékenység leszűkült a hadi kiképzésre.
  • Az 1921-1922-es tanévben az új alapszabályok szerint Z. Sebess átszervezte a csapatot és 1927-ig működik, amikor megszűnik a Református Kollégium! Z. Sebess József a kolozsvári Református Kollégiumhoz távozott.
  • 1975-ben halt meg. Sírja a Házsongárdi temetőben van, a Bethlen kripta háta mögött.
  • 1941 II. 1. Baczó Balázs az újraindult Református Kollégium tanára újraszervezi a csapatot. Felveszik az 548. számú gróf Bethlen János nevet.
  • 1943 őszén a csapat irányítását Horváth József tanár veszi át! Mindketten cserkésztiszti végzettséggel rendelkeztek.
  • 1945-ben megszüntetik a csapatot.
  • 1990 februárjában megalakul Székelyudvarhelyen az első cserkészcsapat az országban.
  • 1992-ben a Tanítóképzőben tanuló diákok kiválnak a csapatból és Geréb Péter tanár vezetésével megalapítják a 8. sz. Z. Sebess József cserkészcsapatot.
  • 2006-ban a csapat vezetését Heim Lóránt segédtiszt veszi át.