144. Kossuth Lajos cserkészcsapat

Innen: CserkészWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
144. Kossuth Lajos cserkészcsapat
szövetség
kerület
település
Cegléd
Térkép betöltése…
státusz
működő csapat

Jelene

A Kossuth Lajos cserkészcsapat 77 főjével a X. cserkészkerület egyik közepes csapata. A csapatban jelenleg két raj működik, a cserkész és a kiscserkész raj, illetve a kósza-közösség, akiknek vezetői lét alternatívákat kínál a csapat. A vezetőséget Gombák generációi alkotják. Tagjaikat az összes ceglédi iskolából toborozzák. Csapatotthonuk az Eötvös téren található a Mária Rádió mellett, ahol rendszeresen szerepelnek a cserkész félóra című műsorban.

Története

1989. szeptember 16-án Mácz István vezetésével megkezdődött az első foglalkozással a 144. sz. Kossuth Lajos cserkészcsapat működése. Augusztus végén és szeptember elején hirdették a templomokban, hogy Cegléden újra indul a cserkészet lehet jelentkezni. Nem sokan tudták mi is az (ez) főleg gyerekek nem, de szép számmal megjelentek azon a szombat délután a József Attila utca 16-ban, amit, még akkor Katolikus Zárdaként ismertek. Őrsvezetők híján Pista bácsi tartotta a foglalkozásokat és mivel még a Zárdában nővérek laktak nem alakíthatunk ki csapatotthont belőle. Így sokszor nem is ott voltak a gyűlések. Volt, amikor a Művelődési ház egyes termeiben gyűltünk össze, volt mikor a református imateremben, vagy a katolikus plébánián játszottunk, mint cserkész újoncok. Őrsi programként pontosabban csapatprogramként voltunk temetőben vagy a Gerje parton. Így készültünk fel az első fogadalomtételre, ami 1990. március 15.-én a városi ünnepség után az Eötvös téren volt megtartva. 3 őrssel, (2 lány és 1 fiú) 21 fiatallal gazdagodott az akkor még nem nagy létszámnak örvendő Magyar Cserkész Szövetség. A cserkész élet megkoszorúzása a tábor, az első tábor, a Nógrád megyében fekvő Bercel község területén volt. 1990 szeptemberében már érezhető és várható volt, hogy új polgármestere lesz a városnak. Ez a második forduló után, október 14-én már biztos volt. Mácz István lett a város első embere, így nem tudta vállalni már a csapatvezetést. Megkérte ekkor Baldavári Lászlót, hogy segítsen Szelényi Péternek, hogy ő tudja tovább vezetni a csapatot. A következő hónapokban az ő vezetésükkel teltek a hétvégék. Kaptunk egy állandó helyet a református fentartótól, amit már csapatotthonnak nevezhettünk és ahol kedvünkre összegyűlhettünk akkor, amikor akarunk. Időközben Peti bevonult katonának így Laci bá maradt az „irányitó”. Teltek a hónapok az évek és kifestettük az otthonunkat még otthonosabbá tettük azt. Nyaranta a csapattáborokban kamatoztattuk azt a cserkésztudást, amit év közben a „tanultunk”. Volt olyan év, hogy táboroztunk egy másik csapattal 10-12 napot, majd augusztusban elmentünk csak mi ceglédiek az egyik csapattárs dédszülöje telkére a Dunakanyarba „kipihenni a nyarat”, természetesen ez is 10 napos volt. Megszámlálhatatlan városi ünnepségen mutathattuk be, hogy Cegléden van cserkészet. 1995 óta szinte mindegyik dzsemborin volt ceglédi cserkész. Ceglédi alkotás díszitette a Kárpát-medence Cserkésztestvériség Nagytábor Kürt gyarmat altábor kapuját 1996-ban, de ceglédi cserkészként zsákoltunk a Tiszai áradásnál 2000-ben, vagy jelen voltunk Sinkovits Imre temetésén 2001-ben. 2002-ben Huszár Zoltán (Vószem) lett a parancsnok. A cserkészet ekkor sem állt meg újabb programok, feladatok, jelöltek kerültek a célkeresztbe. Új csapatotthonba költözött a cserkészet 2005-ben, Kerületi táborban nyerte meg a ceglédi csapat a Métabajnokságot 2006-ban. Nyár nem maradhatott el tábor nélkül, egyre többen végeztek a kerületi őrsvezetőképző táborban, már más kerületek vezetőképzésébe is jelen voltak a ceglédi vezetők. Újabb kerületi táborba adtunk altábor vezetést és tábori programot Vöröstón. Az emlékezetes repülés vagy vezetői kenuzások, kirándulások járultak hozzá ahhoz, ahol most tart a ceglédi cserkészet.



Csapatparancsnokok

  • 1989-1990: Mácz István
  • 1990-1999: Szelényi Péter
  • 1999-2002: Baldavári László
  • 2002-2018: Huszár Zoltán
  • 2018-2020: Retkes Nándor
  • 2020-  : Kuthy Csenge

Programok és Vezetőképzések

A 144. sz. Kossuth Lajos cserkészcsapat minden évben megrendezi a CeFRe-t (Ceglédi Farsangi Rendezvény) és csapatkarácsonyt mint csapatprogramot, illetve raji szinten portyákat, lelki programokat. Az év fénypontja természetesen a nyári nagytábor, illetve kiscserkész tanyázás.

Sok éve aktívan segédkeznek a Bugaci Őrsvezetőképzésben, és számos kiképző, illetve mameluk került már ki soraik közül. A csapat legtöbb tagja BŐK-öt végez, de ugyanúgy vannak OPVK-t és GRUND-ot végzett vezetők is. A csapat kiképzőket adott a Bogáncs vezetőképzésbe és STVK-ba is.

Elérhetőségek