128. P. Domokos Mihály Kázmér cserkészcsapat

Innen: CserkészWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
128. P. Domokos Mihály Kázmér cserkészcsapat
szövetség
kerület
facebook
település
Szováta
Térkép betöltése…
státusz
működő csapat


Csapattörténet

A cserkészet, mint ifjúságnevelő mozgalom, először a ’90-es években jelent meg Szovátán. A kezdeményezés tiszavirág életű volt, s egy-két éven belül meg is szűnt. Mivel feljegyzéseket nem találtunk róla, a ’90-es évek krónikája hiányzik.

Másodszor Madarász Attila katolikus lelkész indította útjára – 2004 nyarán – aki egy kirándulás alkalmával cserkészjátékokkal próbálta „megfogni” a katolikus fiatalokat. Ősszel toborzások és oktató-nevelő tevékenységek követték kezdeményezését: Kiss Enikő , Fülöp Krisztina , Angi Noémi és Kelemen János vezetésével elkezdődtek a cserkészképző programok, amelybe Bokor Anna is besegített.

Az önnevelő programokra – kezdetben – több mint 40 lelkes fiatal jelentkezett. Ez a létszám két őrsnyire csökkent: a lányok alkották a Vadrózsa őrsöt, a fiúk pedig a Farkas őrsöt. Így 2005 őszén 14 személy vállalta a cserkész életformát: csak 6 lány és 8 fiú tette le a cserkész fogadalmat a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolna udvarán.

2005 és 2008 között a szovátai cserkészcsapat megkezdte aktív működését: a kirándulások, cserkésztáborok mellett nonprofit tevékenységekkel , vallási vagy nemzeti ünnepeken (pl. március 15.) , karácsonyi vásárokon való megjelenéssel, próbálta felhívni magára a lakosság és elsősorban a fiatalok figyelmét.

Időközben Kelemen Jánosnak fia született, s családi kötelezettségei miatt 2009-2010 között kevesebb időt tudott áldozni a csapat tevékenységeinek szervezésére. Ezen időszakban a csapat vezetését senkire sem lehetett átruházni, hiszen az első cserkész-generáció már kinőtte a csapatot: leérettségiztek, egyetemre jártak vagy már dolgoztak, nem tudtak időt szakítani az együttlétre.

Az időközben szervezett toborzások egyre nagyobb eredménytelenséggel jártak. Évről évre egyre kevesebb diák érdeklődött a cserkészet iránt. 2010 őszén például csak 6 kiscserkész jelentkezett.

A legnagyobb probléma annak volt tulajdonítható, hogy a szovátai fiatalokat nem csigázta fel eléggé ez a mozgalom. Jelentős része nem is tudta, hogy mi fán terem a cserkészet, passzív hozzáállást tanúsítottak, nem ismerték fel a cserkészet közösségépítő erejét.

Ez alatt az idő alatt a csapat egy régebbi tagja kommunikáció és közönségkapcsolatot tanult egyetemen, így 2011 tavaszán azzal az ötlettel jött, hogy a népszerűsítés érdekében használjuk ki az Internet nyújtotta lehetőségeket (képek, videók elérése), s a csapat tevékenységeit azon keresztül is hírdessük. Közös tervezés után filmre vettük egy cserkésztúra eseményeit (kirándulás a Medve-barlanghoz, közös nyársonsütés, cserkészjátékok) és egy pár perces reklámfilmet faragva belőle, az eddig összegyűlt fotók mellett megosztottuk a Facebook közösségi oldalon . Az internetes promoválásnak köszönhetően jó pár első generációs cserkészt is sikerült visszacsalogatni a csapatba.

A 2012-es évtől kezdve egyre érdekesebb programokat kínált a cserkészet, így 2013-ban számos esemény emlékével, illetve két őrsvezetővel gazdagodtunk: a Cserepes mezői körzeti tábor szervezése mellett még a Nemzeti Nagy Táborra is kijutottunk egy páran.

A 2014-es esztendő is programdús volt, a csapat vezetője és egy vándor tagja segédtiszt-képzőn vettek részt, s ősszel újabb 7 cserkészt avattunk.

2015-re elértük azt, hogy jelentőségtartammal töltsük meg a cserkész szót, s a szovátai lakosok – elsősorban a gyerekek, s a fiatalok – számára egy olyan életformát jelentsen, amit érdemes átélni. A következő év elejétől kezdve 35 elemi osztályos gyerekkel foglalkoznak az őrsvezetők, kiscserkész programmal bővítve a repertoárt.

Jelenleg a szovátai cserkészcsapat 51 fogadalmat tett cserkészt számlál, melyből aktívan tevékenykedik 12 fő. Az elmúlt 11 évben csapatunk berkein belül alakult meg a Vadrózsa őrs, a Farkas őrs, a Liliom őrs, a Görény őrs illetve a Kecske őrs.

Ma már külön kiscserkész foglalkozások is vannak a vándor korosztály-programok mellett.

KÜLÖNLEGES TÁRSASÁG ÉS EZERFÉLE KALAND A SZOVÁTAI CSERKÉSZCSAPAT!


10 ÉRV, AMIÉRT KÜLÖNLEGES CSERKÉSZNEK LENNI:

Mert önkéntességen alapszik: önként vállalod azt a szolgálatot, hogy egy jobb világot építs magad és embertársaid köré.

Mert mozgatóereje az örökös jókedv: egy vidám csapat és hangulatos közösség.

Mert alapja az egység és a csapatmunka: együtt többre vagyunk képesek.

Mert játékosan fejleszti a képességeket (figyelem, ritmusérzék, emlékezőtehetség, kézügyesség, stb.)

Mert megtanít az elsősegély-nyújtásra, tájékozódásra,barkácsolásra és az erdőn vagy vízen való módszeres táborozásra.

Mert a cselekedve tanulás által közelebb kerülsz a magyar és székely hagyományokhoz (néptánc, népszokások, népdalok) és könnyedén megtanulhatod a székely rovásírást is.

Mert egy bajtársi közösségről van szó, ahol mindig számíthatsz a társadra.

Mert egy életre szól, hiszen akit felavattak cserkésszé, az egy életre cserkész marad.

Mert nagyon jó társasági élményt nyújt.

Mert egy nagyszerű életforma, ahol nagyon sok kirándulás,erdei túra, csapatépítő játék,és különböző önkéntes programok, versenyek,cserkésztáborok, tábortűzi mókák várnak rád.


MIVEL GAZDAGODHATSZ, HA EZT A NAGYSZERŰ ÉLETFORMÁT VÁLASZTOD?

Egy különleges társaság tagja lehetsz, egy olyan közösségé, ahol mindig számíthatsz a társadra, ahol testvéri szeretetben egymást és másokat segítve igazi barátokra lelhetsz!

Hazaszeretetre nevelődsz, amely révén tisztán láthatod magad a világban és erkölcsösséget tanulsz, így könnyebben helytállhatsz a mindennapokban, hiszen jót tenni jó, s e szolgálatban jellemessé válik az életed!

Több lehetsz, mint az átlag, hiszen a szabadtéri nomád élet elsajátítása közben természetszerető, elkötelezett, felelős, egészséges és életrevaló személyiséggé válsz.

A vidámság észrevétlenül, de állandó társaddá válik, akár a jól végzett munka örömében, akár a társakkal való együttlétben.

A cserkészetben egyéniséggé formálódhatsz, itt népszerűséget vívhatsz ki magadnak: versenyek, képzések, külön próbák és egyéb érvényesülési lehetőségek várnak rád! Megvalósíthatod önmagad!

Ezerféle kalandban lehet részed, hiszen tele kihívásokkal várnak rád a különbnél különb cserkésztáborok!

Amikor a természetben, magas hegyek között, zúgó patakokon és folyókon vagy vadregényes erdőkben próbálod ki magad rengeteg élménnyel és történetekkel gazdagodhatsz, amit még az unokáidnak is elmesélhetsz.

További infók, képek közösségi oldalunkon: https://www.facebook.com/pg/szovataicserkeszcsapat/notes/