101. Tomori Pál cserkészcsapat

Innen: CserkészWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
101. Tomori Pál cserkészcsapat
szövetség
kerület
település
Kalocsa
Térkép betöltése…
státusz
működő csapat

Jelenleg

A 101. számú Tomori Pál cserkészcsapat Kalocsán található a belvárosban, Hunyadi János utca 2-es számmal ellátva. A csapat rendhagyó módon nincs őrsökre osztva a kellő megoszlás hiányából kifolyólag. Idén lett a csapat 100 éves. Jelenleg nagyjából 30 főt számlál a csapat, aminek fele az aktívan résztvevők. Szerkezetileg túlnyomó részt cserkészek és kiscserkészek vannak, az ifjak rétege alig pár főt-, továbbá a vezetői réteg, akik aktívan dolgoznak a csapat életében a parancsnokon felül kettő főt számlál. A csapat rendszeresen vesz részt a környéken található cserkészprogramokon, mint a SzoMiCs -on, a dunaföldvári cserkész szüreti bálon és szegedi árvízi napokon. Minden évben tart csapattábort a nyár folyamán, további egy őszi és tavaszi csapatportyát, ami egy napos időintervallumot ölel fel programokkal telítve. Továbbá rendszeresen képezünk ki őrsvezetőket és segédtiszteket, ezen felül pedig szakági és egyéni próbák letételére is van lehetőség (pl. vadonlakó szakág, 12 hónap 12 éjszaka próba és a tábor idején bevett 1. 2. 3. próba, 3 sastoll stb.)

Alakulás

Első cscs. Kalocsán, 1921-ben alakult a Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskolában. 25 taggal jött létre, Báthy Zoltán tanár vezetésével. Utóda Gergely Béla, majd Abaffy Mihály lett. Utóbbi vezetése alatt vett részt néhány cserkész a gödöllői Jamboree-n. Utolsó parancsnoka Gergely László volt, ’42-ben és 43-ban katonai szolg. teljesített, ekkor nem működött a csapat, de rá egy évre már igen. Munkájuknak köszönhetően új csapatok alakultak a városban. Jelenleg Dr.Körmendy Szabolcs a csapatparancsnoka
1986-tól Szabó József újra szervezte a csapatot.
1991. január 7-én három rajba tömörülve a 80 gyermeket 10 őrsbe csoportosítva kezdődött meg a cserkészet.

Táborok

1991. július 8-16. első cserkésztábor Tiszaugban.
1992. július 29- aug. 5.- Balatonfenyves (közös tábor az öregcsertőit csapattal)
1993. július 27- aug 3. Vörösfenyő turistaház, Mecsek.
1994. július 19-27. Bakony, Jásd.
1995. július 21-31. Mecsek, Pécsvárad.
1996. július 21-31. Bükkszentlászló
1997. július 12-20. Gánt- Kápolnapuszta
1998. június 27- július 5. Héreg, Királykút
1999. július 24.- 08.03. Szokolya-Királyrét


Elérhetőségek

Facebook: https://www.facebook.com/101-sz-Tomori-P%C3%A1l-cscs-Kalocsa-192819684076978/
Instagram: 101.tomoripal